Janukanyaka és Hamsahina

Az alábbi bejegyzés részlet, Őszentsége Indradyumna Maharaja " Egy Utazó Prédikátor Naplója " cimű könyvéből.

Végül megérkeztünk a kis szarajevói templomhoz, a város muzulmán szektorába. A tizenöt helyi bhakta kirtanával üdvözölt bennünket, ami a minket körülvevõ pusztítás vidám ellentétének hatott. Ahogy kiszálltam az autóból, láttam, hogy a templomot is kilyuggatták a golyók és a repeszek.

Ahogy beléptünk a templomba, a két mataji, Janukanyaka dasi és Hamsahina dasi felõl érdeklõdtem, akik a háború csúcspontján, 1992 áprilisától 1994 júliuság egyedül laktak itt. Amikor 1992-ben Bosznia kikiáltotta elszakadását a Jugoszláv Föderációtól, Szerbia azonnal ostrom alá vette Szarajevót, és a lakosok nem hagyhatták el a várost. Legtöbbjük bezárkózott, hogy védje magát a szünet nélküli mozsárágyú-támadásoktól, amely megkülönböztetés nélkül zuhogott rájuk. De Janukanyaka és Hamsahina minden nap kimerészkedett, hogy könyvet és prasadamot osszon ajtóról ajtóra, vagy az utcán, annak a néhány léleknek, akik nem féltek az ágyúktól és az orvlövészektõl.

A templom menedékhellyé vált a hegyekbõl érkezõk számára, akiket az elõrenyomuló hadseregek elüldöztek otthonaikból. Kint élni biztos halált jelentett, így egész Szarajevóban azok, akiknek volt otthonuk vagy lakásuk, menedéket adtak a kevésbé szerencséseknek. Több család is eljött a templomba menedéket keresve, és az ostrom alatt tizenöt ember benn, a templomszobában lakott. Mindig korán keltek, hogy Janukanyaka, Hamsahina és a néhány gyülekezeti bhakta, akik megkockáztatták, hogy eljönnek a templomba, tarthassanak reggeli programot. A menekültek is a prasadamot ették, amit naponta a bhakták.

Élelmet és vizet szerezni nem volt könnyû, mert a vizet, a gázt és az áramot elzárták. Janukanyakának vagy Hamsahinának minden nap vállalnia kellett a veszélyt, hogy elmenjen a város olyan területeire, ahol volt víz (akár egy nyitott csõ vagy egy forrás), és a legtöbb idejük azzal telt, hogy vizet vagy élelmet hoztak.

Janukanyaka késõbb elmondta nekem, hogy neki és Hamsahinának az, hogy vizet szerezzenek, alapvetõ szükséglet volt – míg mások piszkosak és koszosak maradtak az ostrom alatt, õ és Hamsahina minden nap megfürödtek, friss szárit viseltek, és a templomot makulátlanul tisztán tartották. Egy ember azt mondta nekik, hogy a legtöbb szarajevói koszos megjelenéséhez képest õk úgy néztek ki, mint angyalok a pokolban.

A legtöbben éheztek Szarajevóban, de Krsna kegyébõl Janukanyakának és Hamsahinának nem volt hiánya élelemben. Elõször koldulták az élelmet, de egy nap hallották, hogy a város hivatalnokai segélyszervezetekkel találkoznak, hogy beosszák a korlátolt mennyiségû élelmiszer-ellátmányt, amelyeket ENSZ-konvojokkal engedtek be az országba. Janukanyaka és Hamsahina elmentek a találkozóra, azzal érvelve, hogy Hare Krsna hívõk, akik ételt akarnak osztani. Kicsi esélyük volt arra, hogy támogatást nyerjenek a tevékenységeiknek; azt mondták nekik, hogy az élelmet olyan intézmények kapják majd, mint a Vöröskereszt és a Vörös Félhold.

De másnap az egyik hivatalnok, aki támogatta õket, elrendezte, hogy kapjanak egy tonna élelmet pras§damosztásra. Azonban magának Janukanyakának és Hamsahinának kellett elmennie érte és elszállítania a templomhoz. Janukanyaka tûnõdött, jármû nélkül hogyan tud két kicsi mataji elvégezni egy ilyen feladatot. Úgy döntött, meglátogatja a Bosnyák Hadsereg helyi bázisát, és valahogy bejutott, hogy találkozzon a parancsnokkal, és meggyõzte, hogy adjon neki egy sofõrt és egy teherautót, hogy átszállítsák az élelmet az ENSZ raktártól a templomhoz, a város másik oldaláraHogy beosszák az ételt az osztásra, Janukanyaka és Hamsahina takarékosan ettek. Minden nap sütöttek süteményeket vagy kenyeret, és kórházakba, iskolákba vagy menekültközpontokba mentek, hogy prassdamot osszanak. Még a háromszáz méterre Szarajevón kívül esõ arcvonalakig is elmentek. A bosnyák katonák megdöbbenve látták, hogy két száriba öltözött lány süteményekkel és keksszel közelít a lövészárkaik felé. Naivan a háború valóságát illetõen, Janukanyaka és Hamsahina kitették magukat az ellenséges tûznek, és többször is le kellet õket rántani, hogy elkerüljék a golyókat. Krsna minden esetben megvédelmezte õket a szolgálatuk végzése során. A legcsodálatosabb dolog az volt, hogy Srila Prabhupada könyveit is osztották. Egy nagy adag könyv érkezett Szarajevóba, a Jugoszláv yatrának, néhány nappal azelõtt, hogy a harc elkezdõdött, de nem lehetett elszállítani õket a templomokhoz. A probléma az volt, hogy egy olyan házban tárolták õket, amelyekben olyan emberek laktak, akik nem nagyon szerették a bhaktákat. Sõt, amikor Janukanyaka meglátogatta a házat, megdöbbenve látta, hogy a könyveket tüzelõnek használják.

Amikor arra kérte a lakosokat, hogy ne tegyék ezt, puskát szegeztek rá, és úgy parancsolták el onnan. Janukanyaka és Hamsahina (mint minden ISKCON bhakta a világon), részt akart venni a decemberi Srila Prabhupada könyvmaratonban. Így Janukanyaka visszament a bázisra, ahonnan a hivatalnok segített neki elszállítani az ENSZ készleteket. Segítségért könyörgött – ez alkalommal azért, hogy megmentse Srila Prabhupada könyveit. A hivatalnok megadta magát a tisztaságának és az eltökéltségének, és elküldött néhány katonát, fegyverrel felszerelt csapatszállító jármûvekkel, hogy elhozzák a könyveket. Órákon belül az egész rakomány biztonságban volt a templomban. Az orvlövészek jelentette életveszéllyel nem törõdve, Janukanyaka és Hamsahina minden nap kimentek könyvet osztani, és megspórolták azt a pénzt, amit félretettek a könyvosztásból. Ehhez a pénzhez még a legnehezebb idõkben sem nyúltak, amikor az élet puszta szükségletei is hiányoztak számukra. Amikor a háborúnak vége volt, az egész összeget – ami tízezer német márkának felelt meg – elküldték a Bhaktivedanta Book Trustnak, Svédországba.

Az életüket gyakran fenyegették katonák, de Janukanyaka és Hamsahina eltökéltek és eltántoríthatatlanok voltak abban a vágyukban, hogy prédikáljanak. Bár néha lehetõségük nyílt volna, hogy az ENSZ konvojokban elrejtõzve titokban a biztonságos horvát zónába jussanak (ha valaki eltökélt volt, a csatornarendszeren keresztül is mehetett), ezt Janukanyaka és Hamsahina mindig visszautasította. Megvolt a szolgálatuk, és Szarajevóban maradtak, mert volt hitük guruban és Krsnában.

Akkor még mindketten avatatlan bhakták voltak, csak a háború után tudtak elutazni Horvátországba, hogy levélben avatást fogadjanak el Õszentsége Harikesa Maharajától. Olyan sok történet van a bátorságukról, olyan sokat lehetne mondani az odaadásukról. Így, amikor beléptem a templomba, mohón kezdtem keresni Janukanyakát és Hamsahinát, de minden olyan gyorsan történt – nemsokára ott voltam a vyasasánon, hogy elfogadjam a guru-puját. Lehajtottam a fejem, és arra gondoltam, hogy valahol az engem imádó bhakták tömegében ott van két mataji, akik érdemesek a tiszteletemre. Türelmesen vártam a lehetõségre, hogy beszélhessek, és dicsõíthessem a szarajevói bhaktákat. Amikor az arati befejezõdött, és eljött ez a pillanat, érzelmekkel teli hangon az ötven jelenlevõ bhaktához kezdtem beszélni. Ezt mondtam:

„Nagyon szépen köszönöm a csodálatos fogadtatást. A hagyomány szerint a sannyasik faluról-falura és városról-városra utaznak, hogy társulást adjanak az embereknek és lelkesítsék õket, hogy végezzék a Krsna-tudatot. De tudva azt, milyen lemondásokat végeztetek az itteni prédikálásotok során, minket inspirál a ti társulásotok.

Nem kétséges, hogy Srila Prabhupada nagyon elégedett veletek. Pont most olvastam az én dicsõséges lelki tanítómesteremrõl egy könyvet, amit egy istentestvérem, Bhurijana prabhu írt. Ott elmondja, hogy Prabhupada mennyire elégedett volt még a legjelentéktelenebb szolgálattal is, amit egy õszinte tanítvány végzett. Figyelembe véve azt a nagy szolgálatot, amit mindannyian itt végeztetek, biztos vagyok benne, hogy Srila Prabhup§da transzcendentális helyzetébõl az áldását záporozza rátok.

Azért is jöttünk, mert tudjuk, hogy a prédikálás különösen jó olyan helyzetekben, amikor az emberek szenvednek. Jelenleg ebben a városban senki sincs illúzióban az anyagi természet valódi helyzetét illetõen – hogy ez milyen nyomorúságos helye a születésnek és a halálnak. Az ilyen emberek kitûnõ jelöltek a Krsna-tudatra. Ki kell használnunk ezt a pillanatot, és el kell ültetnünk az odaadó szolgálat magját termékeny szívükben. Hogyha egy közönséges magot rossz talajba ültetünk el, akkor nem fog megnõni, de hogyha ugyanezt a magot termékeny talajba ültetjük, akkor nagyon hamar fejlõdésnek indul. Most van itt az ideje, hogy a Krsna-tudat magját Szarajevó népének termékeny szívébe ültessük. Ezek az emberek már belefáradtak a háborúba és a pusztításba, és a megkönnyebbülés után kutatnak.

Mivel olyan sok erõfeszítést tettetek a könyvosztással és a prasadamosztással, jelenleg mintha béke lenne ebben a városban. Mások lehet, hogy azt mondják, hogy a béke a politikusok elrendezésének az eredménye, de mi tudjuk, hogy azért lett béke, legalábbis részben, mert ti erõfeszítést tettetek.Srila Prabhupada egyszer azt mondta: ‘Ha a világnak csak egy százaléka válik Krsna-tudatossá, a Föld egész arculata jobbá változna.’ Azt is mondta: ‘Ha nem lenne Sri Caitanya Mahaprabhu sankirtana mozgalma, el sem tudnánk képzelni, milyen szörnyû lenne most ez a bolygó.’ Tehát továbbra is ilyen bátran törekedjetek, és áldjon meg titeket az Úr Caitanya.”

(folyt.köv)

A Háború Borzalmai...

Az alábbi bejegyzés részlet, Őszentsége Indradyumna Maharaja " Egy Utazó Prédikátor Naplója " cimű könyvéből.

Április 19

Bár hajnali egy órakor feküdtünk le, 3.30.-kor felkeltünk, hogy nekivágjunk a hatórás autóútnak Szarajevóba, Bosznia fõvárosába. A spliti templomot egy két teherautóból és négy személyautóból álló karavánnal hagytuk el, harminckét bhaktával együtt. Délre tartva a part mentén sok üdülõhely mellett haladtunk el, amelyeket a háború tönkretett.

Közvetlenül a horvát-bosnyák határ elõtt egy kis idõre megálltunk. Egy horvát katona odajött az autónkhoz, puskával a kezében, és bedugta a fejét az ablakon. Egy kicsit megijedtem, ahogy élénk párbeszédbe bonyolódott Lucas-szal, bhakta sofõrünkkel. A katona csalódottnak tûnt attól, amit hallott. Végül megrázta a fejét, és elment. Megkérdeztem, hogy mi után érdeklõdött, és Lucas azt mondta, meg akarta tudni, hol van az egyik barátja, egy bhakta, aki vele harcolt a csatamezõn, és azzal segített neki, hogy a Krsna-tudatos filozófiáról beszélt.

Ahogy beértünk Boszniába, feltárulkozott elõttünk a háború valósága. Gyakran láttunk egymás után három vagy négy elpusztult falut is, amelyek helyén csak kísértetes csend maradt. Az IFOR, a NATO-t helyettesítõ nemzetközi békefenntartó erõ csapatai mindennapos látvány a lakott falvakban. Egy bhaktára a világ legtöbb részén rámosolyognak az emberek, de itt a halál és a pusztítás túl nyilvánvaló. Nagyon kijózanító volt számunkra, ahogy az anyagi lét nyomorúságai, amelyekrõl Krsna újra és újra beszél a sastrában, megnyilvánultak.

A középkorú Lucas, aki a szerb hadseregben õrmesterként szolgált, rámutatott olyan állásokra, amelyeket a szerb lövészek csak néhány héttel ezelõtt hagytak el. Meg tudta határozni, hogy milyen messze tudtak lõni, és milyen kárt tudtak volna tenni. Mindezt olyan könnyen állapította meg, mintha lett volna egy hatodik érzéke, és megértettem, hogyan volt képes túlélni a háborút. Elmondta, hogy a háború alatt egyfolytában imádkozott Istenhez, és úgy érezte, hogy az imái vezették el õt a Krsna-tudathoz. Krsnának a Bhagavad-gitában tett kijelentésére gondoltam, miszerint négyféle ember közelíti meg Õt: aki szenved, aki gazdagságra vágyik, aki kíváncsi, és az, aki az Abszolút utáni tudás után kutat.

Lucas és én közel álltunk egymáshoz, mert õ mentette meg az életemet néhány hónappal ezelõtt, amikor elõször látogattam Horvátországba. Harinamon voltunk Zágrábban, amikor egy õrült katona elõhúzta a pisztolyát, hogy lelõjön, mialatt leckét tartottam. Egyenesen az arcom elé tartotta, és azt ordította, hogy meg akarja ölni „a püspököt”, mert Isten nem mentette meg a családját. Késõbb megtudtuk, hogy a katona feleségét és hat gyerekét elõzõ héten megölték a szerbek. Minden eszét elvesztette, és csak az utcákat rótta katonai gyakorlóruhájában, amikor véletlenül találkozott a harin§munkkal. A háború alatt Lucasnak hasonló tudatállapotú emberekkel kellett foglalkoznia. Odament a katonához, és elkezdett hozzá nyugodtan beszélni. Fokozatosan meggyõzte, hogy nem kellene lelõnie engem. Végül a katona sírva fakadt, eltette a pisztolyát, és elment.

Miután átjutottunk a hegyeken és különleges hidakon mentünk keresztül, elértük Mostart. Már voltam itt, amikor fiatalkoromban, tizenkilenc évesen beutaztam Európát, pont, mielõtt csatlakoztam a Krsna-tudathoz. Úgy emlékeztem Mostarra, mint egy gyönyörû kisvárosra, egy érdekes, régi, XIII. századi híddal, ami egy csillogó folyón ível át. De a város, amibe beléptünk, egyáltalán nem hasonlított arra, amit évekkel ezelõtt meglátogattam.

Szó szerint minden lakást, boltot és épületet golyók és gránátok lyukasztottak ki. Sok épület oldalán nyílások tátongtak, és láthattuk, ahogy belül az emberek mindennapi dolgaikat intézték. Az épületeket szétlõtték és mindenhol szétroncsolt jármûveket láttunk. Az emberek továbbra is próbálták folytatni az életüket úgy, hogy szétroncsolt fémeken, vagy betonon léptek át és lebombázott épületeken mentek keresztül. A kár olyan nagy volt, hogy úgy gondoltam, sok évnek kéne még eltelnie, hogy a várost újjáépítsék.

Arra azonban semmi sem tudott volna felkészíteni, ami Szarajevóban, a hegyekben várt ránk két órával késõbb. A nyugati külvárosban egy épületet sem hagyott érintetlenül a háború. Ugyanez a látvány kísért végig egész Szarajevón át. Mindannyian megdöbbenve néztük, hogy egy egész várost így elpusztítottak. Az egyik legmegdöbbentõbb dolog az volt, hogy mindenütt sírok voltak. Ötvenezer ember halt meg a harcok alatt, és a helyi lakosságnak – mivel körbe voltak kerítve – a városhatárokon belül kellett eltemetnie a halottait. Így minden elérhetõ helyen sírok voltak (a legtöbb park és kert temetõvé változott). Még épületek közötti földdarabok is temetõként szolgáltak két vagy három test számára. A kereszt vagy a muzulmán sírkõ jelölte a sírokat.

(Folyt.köv.)

Bhakta Andrej Szavitszkijnek, aki a csecsen függetlenségi háború alatt életét adta az Úr Caitanya szolgálatának

Ezek a bejegyzések részletek Őszentsége Indradyumna Maharaja ' Egy Utazó Prédikátor Naplója ' cimű könyvéből. Küldöm ezt mindenkinek aki az anyagi teremtésben küzd a létért. És külön ajánlom ezeket a bejegyzéseket barátaimnak -Laksmipati prabhunak, Antinak, Dave-nek, és Kicsinek. Remélem sok erőt és lelkesedést fognak belőle meriteni!

Bhakta Andrej Szavitszkijnek,
aki a csecsen függetlenségi háború alatt
életét adta az Úr Caitanya szolgálatának

vande sri-krsna-caitanya-
nityanandau sahoditau
gau¨odaye puspavantau
citrau ªandau tamo-nudau

„Tiszteletteljes hódolatomat ajánlom Sri Krisna Caitanyának és az Úr Nityanandának, akik együtt keltek fel Gauda horizontján, hogy eloszlassák a tudatlanság sötétségét, és mindenkit csodálatos áldásban részesítsenek.”

(Caitanya-caritamrta, Adi-lila 1.2.)

BEVEZETÉS

Az ebben a naplóban szereplõ események valóságosak. Egy újzélandi istentestvérem, Alalanatha prabhu egyszer azt mondta, hogy én vagyok az egyik legnagyobb mesélõ, akit ismer. De biztosítom az olvasót, hogy ez a napló nem tartalmaz túlzásokat. Bár az alábbi oldalak közül sokat az anyagi lét valósága, a születés, a betegség, az öregség és a halál tölt meg, ezek után a dolgok után nem kutattam, csak találkoztam velük a Krsna-tudat egy prédikátoraként tett utazásaim során. A Krsna-könyv 29. fejezetében ezt mondja Srila Prabhupada: „Egy prédikálónak sok problémával kell szembenéznie, miközben küzd, hogy a tiszta Krsna-tudatot terjessze. Van, hogy testi épségét veszélyezteti, máskor pedig még a halállal is szembe kell néznie. Krsna nevében cselekedve mindez nagy lemondásnak számít.”

Néhány esemény tragikus természete miatt az olvasó a napló néhány részét talán szörnyûnek fogja tartani. De az események a történelem részét képezik, és nem hagyhatjuk õket figyelmen kívül. Amit fontos látni, az az, hogyan maradnak a bhakták mindig Krsna-tudatban, és hogyan vesznek menedéket az Úrnál. Cselekedeteik tanulságosak mindannyiunk számára, akik ebben az átmeneti anyagi világban élünk, és arra vágyunk, hogy hazamenjünk, vissza Istenhez.

„Óh, Uram, akinek a hajléka a tejóceán; óh, Uram, aki a cakrát tartod a kezedben; óh, Uram, aki a kígyókirály, Ananta gyûrûinek csillogó drágakövein ülsz; óh Uram, akinek formája transzcendentális; óh, yogik mestere, óh, örök Úr, óh, bhakták menedéke; óh, a születés és halál óceánját átszelõ hajó, óh Laksmi-Nrsimha, kérlek, nyújtsd ki a kezed, és ments meg !” (Sri Nrsimha-stava)

1996. április 17.

Az „Egy utazó prédikátor naplója” ezen kötetét Splitben kezdem el, a horvát tengerpart hajdani üdülõhelyén. Õszentsége Gunagrahi Maharaja, Sri Prahlada dasa és én utazunk át ezen a területen különbözõ nemzetiségû bhakták 25 fõs csoportjával, a nagyvárosokban tartva fesztiválokat.

Horvátország nemrég fejezte be a háborút a szomszédos Szerbiával, amely a volt Jugoszlávia 1992-es feloszlása után bekebelezte a Balkánt. Ahogy áthaladunk a falvakon, érezzük az emberek megkönnyebbülését, hogy a háború véget ért. Mindig eszembe jut, hogy a háború a bûnös tevékenységek visszahatása, és csak akkor fog befejezõdni, ha ezek a tevékenységek is abbamaradnak.

Egy magánbeszélgetés során, Párizsban, 1974. június 11-én Srila Prabhupada azt mondta, hogy a háború oka az, hogy tömegével mészárolják le a teheneket, amely a védikus szentírásokban említett bûnös cselekedetek egyike: „ Be akarjuk szüntetni ezeket a gyilkos házakat [vágóhidakat]. Ez nagyon-nagyon bûnös dolog, ezért van Európában olyan sok háború. Minden 10-15 évben van egy nagy háború, és az emberiség nagy részét lemészárolják, de ezt nem látják. A visszahatásnak ott kell lennie. Ártatlan teheneket és állatokat ölsz meg. A természet bosszút fog állni... Egymás között fognak harcolni a protestánsok és a katolikusok, Oroszország és Franciaország, Franciaország és Németország. Ez történik. Miért? Ez a természet törvénye. Szemet szemért, fogat fogért. Eddig te öltél, most téged ölnek meg.”

Az, hogy Horvátországban befejezõdött a háború, egyszerûen csak azt jelenti, hogy az emberek bûnös cselekedeteinek az eddigi mennyisége nagyon lecsökkent. De hogyha tudatlanságból továbbra is ölik a teheneket, és a gyerekeket az anyaméhben, akkor a megint lesz háború. Ezért a Krsna-tudatos mozgalom fontos, mert mi erre a tudásra oktatjuk az embereket.

Ebben a törekvésünkben nagyon sikeresek voltunk jelenlegi turnénkon. Zágrábban, Horvátország fõvárosában több, mint 3000 ember jött el a programunkra, amit néhány nappal ezelõtt tartottunk. A lecke alatt arról beszéltem, hogy milyen nagy szükség van a társadalomban a lelki oktatásra. Említettem a karmát, és hogy azok a problémák, amikkel szembenézünk, múltbeli bûnös cselekedeteink eredményei. Ahogy beszéltem, éreztem e filozófiánk erejét, és azzal fejeztem be, hogy elmondtam, mi a megoldás erre a Kali-korra: az Úr szent neveinek együttes éneklése. Krsna inspirált, és a lecke végén hangosan és hosszan tapsoltak. Emlékeztettem magam, hogy a közönség tapsa nem nekem szól, hanem a Bhagavad-g¦ta tökéletes és tömör igazságának. Egy prédikátornak vigyáznia kell, hogy ne fogadjon el elismerést az odaadó szolgálatban elért sikeréért. Ha megteszi, akkor ez lesz elbukásának a kezdete, mivel „a büszkeség a leesés elõtt jön.”

Amíg a prasadamot ettük a vendégekkel a zágrábi program alatt, egy jól öltözött férfi jött oda hozzám. Az ENSZ amerikai békemunkásaként mutatkozott be. Ahogy megrázta a kezemet, azt mondta. „Maguk valójában elérik azt, amit az ENSZ az elmúlt ötven év során próbált elérni. A legmélyebb tisztelettel adózom maguknak.” Arra gondoltam, milyen boldog lett volna Srila Prabhupada, ha egy ilyen megjegyzést hall.

Ma délután kimentünk egy harinamára Splitbe, már sorban a második nap. A világ egyik legrégebbi temploma, a Szent Dominis templom mellett énekeltünk. Azt mondják, hogy több ezer évvel ezelõtt egy félistent imádtak itt, és a korai keresztények változtatták át templommá.

Ahogy Sri Prahlada a harmonikáján játszott, és ahogy harminc bhakta boldogan énekelt és táncolt a Szent Nevekre, nagy tömeg gyûlt körénk, akik hitetlenül bámultak ránk. Észrevettem, mennyire más a hangulat itt, mint Lengyelországban, ahol a k¦rtanjaink az emberekbõl megbecsülést váltanak ki – itt a háború hagy nyomot az emberek hangulatán.

A beszédem alatt megemlítettem, hogy a bhakták vegetáriánusok, és ezt a tényt azzal támasztottam alá, hogy a Hare Krsnások ahimsát, vagyis erõszaknélküliséget gyakorolnak, és egy hangyát sem bántanának. Hirtelen a tömegbõl felkiáltott egy férfi: „Megölnének-e egy szerbet?” Nagyon feszült lett a hangulat, ahogy mindenki rám nézett, a válaszomat várva. Ha nemet mondok, akkor magunk ellen fordítom a tömeget, mivel sokan veszítettek el családtagokat a háborúban. De ha azt mondom, hogy igen, akkor az azonnal ellentmondás lesz, és úgy tûnik, engedek abból, amit éppen mondtam. Így egy olyan dolgot tettem, amit ritkán teszek – egyszerûen csak figyelmen kívül hagytam a kérdést, és másról kezdtem el beszélni. Úgy tûnt, hogy a taktika mûködik, amíg hirtelen egy huszonéves, tagbaszakadt férfi elkezdett rám üvölteni. Néha részegek megpróbálnak lehurrogni minket harin§mok alatt, de ez a fiatalember különösen mérgesnek tûnt. Gyorsan befejeztem a beszédemet, és mondtam Sri Prahladanak, hogy kezdjen énekelni.

Ahogy Sri Prahlada énekelt, a férfi odajött, és azt követelte, hogy azonnal távozzunk. Azt kiabálta: „Horvátország egy keresztény ország, és nem látjuk itt szívesen magukat!” Ránéztem a tömegre, és láttam, hogy nem voltak felkészülve arra, hogy bárhogy is megvédjenek minket. Hirtelen a férfi felugrott, és megpróbálta fejbe rúgni Sri Prahladát. Csak néhány centivel tévesztette el. Aztán két további rúgással összetörte a harmonikáját, és tovább is ment volna, ha két helyi brahmac§ri (normális ruhában) nem üt vissza. A férfi társa aztán elõhúzott egy kést, és tovább hergelte a férfit. Most még mérgesebb volt, mint azelõtt, és ismét megindult. Ekkor két „Krsna barátja” szembenézett velük, és elvonszolták õket a tömegbõl.

Ez az incidens megmérgezte a hangulatot, és felajzott néhány másik fiatalembert, akik közül sokan épp akkor tértek vissza a háborúból. Ahogy újra énekelni kezdtünk, néhányan köveket dobtak felénk, és megfenyegettek, hogy megvernek minket. Ahova néztem, mindenhol gyûlölködõ és irigy arcokat láttam. Úgy tûnt, ez több, mint amiért mi felelõsséget vállalhatnánk, és csak az magyarázhatta a dolgot, hogy a férfiak még mindig a háború hangulatában vannak.

Amilyen gyorsan csak tudtunk, elmentünk, de a férfiak obszcenitásokat kiabálva követtek minket. Én vezettem a Nrsimha-imák éneklését, és az Úr megvédett minket, amíg odaértünk a jármûveinkhez. Nem volt elég autónk, mert néhány bhakta busszal jött, így a matajikat küldtem elõször, aztán a kisebb kinézetû férfiakat. Aztán én szálltam fel a buszra néhány erõsebb brahmac§rival.

A prédikálás nem mindig könnyû, és bizonyos helyzetekben az embernek fel kell készülnie a legrosszabbra. A legfontosabb dolog az, hogy emlékezzünk az Úrra, és bízzuk magunkat az Õ kegyére.

Ma reggel a Srimad-Bhagavatam harmadik énekébõl adtam leckét, de nehezen tudtam koncentrálni, mert a gondolataim még mindig a tegnapi harin§mon történt erõszak körül forogtak. Hogy az ember Srimad-Bhagavatam leckét adjon, a jóság kötõerejében, vagy még magasabban kell lennie.

A nap folyamán a bhakták leveleket küldtek a szobámba. Évekkel ezelõtt mindig beszéltem azokkal, akik akartam velem találkozni, de ezekben a napokban ez nehezebb. Legalábbis ezen a területen, ahol olyan sok a bhakta , és lehetetlen fogadni mindenkit, aki szeretne találkozni velem.

Nemrég Õszentsége Sacinandana Maharajaval töltöttünk együtt egy is idõt, aki elmondta, hogy úgy oldja meg ezt a problémát, hogy rövid darªanokat ad csoportosítás szerint: a vendégeknek, Krsna barátainak, templomi bhaktáknak, vagy tanítványoknak. Mostantól én is alkalmazni fogom ezt az ötletet. Ez kevésbé hivatalos, és bensõségesebb, mint az a társulás, amit egy prédikátor leckén adhat. Mindkét féle társulás elengedhetetlen, a lecke is, és a bensõséges darsanok is.

Kaptam egy levelet Bhaktin Mayától, Õszentsége Harikesa Maharaja egyik törekvõ tanítványától. Meghatott levelének a természete, és egy elég hosszú választ küldtem neki. Ezt írta:

„Nagyon köszönöm, hogy eljössz Horvátországba, és köszönöm a sok boldogságot, amit leckéiden és k¦rtanjaidon keresztül adsz nekünk. Azt is szeretném megköszönni, hogy úgy döntöttél, hogy holnap elmész Szarajevóba, Boszniába, hogy a bhaktáiddal tarts ott egy fesztivált. Én Szarajevóban születtem, és túléltem a négyéves háborút, ami ott csak nemrég ért véget. A legtöbb barátom meghalt a háború alatt. Sokaknak közülük tetszett a Krsna-tudat, olvasták Srila Prabhupada könyveit, és vibrálták Hare Krsnát. Az, hogy Te Szarajevóba mész, sok embernek megkönnyebbülést fog nyújtani.

Én még sohasem láttam az én Guru Maharajámat, Srila Visnupadát, mert a háború alatt nem tudtuk elhagyni Szarajevót, és most nem lehet rendes útlevelet szerezni, hogy elhagyhassam a világnak ezt a részét. Nagyon boldogtalan vagyok, hogy nem láthatom õt – de a boldogtalanságomat enyhíti az, hogy itt van a Te fesztiválturnéd.”

Ma este fesztivált tartottunk egy teremben Split belvárosában. Teljes siker volt. Több, mint hatszáz ember tömörült be a kicsi terembe, akik közül sokan a tegnapi harin§ma eredményeként jöttek el. Élvezték a programot, ami egy bhajanából, az angliai Bhaktivedanta színjátszócsoport által elõadott Ramayana elõadásból, egy kirtanából, és egy multi-vision diashowból állt. Turnéegyüttesünk, a Celibate Lovers késõbb egy transzcendentális reggae koncerttel szórakoztatta a közönséget

(folyt.köv.)

Egy érdekes tanitás a Halálról

Ez egy nagyon szép lecke Adokshaja Krisna prabhutól a Halálról. Tanulságos, kérlek hallgassátok meg! Csak 30perc, legalább ennyit szánnunk kell a témára, hiszen mindannyiunk életében eljön majd a pillanat, amikor ha akarjuk, ha nem, de foglalkoznunk kell vele. Nem kell megijedni nagyon lelkesitő.ITT HALLGATHATOD MEG

Az Úr Jaganatha Osloban

Hare Krishna!

Csütörtökön volt itt, osloban a Ratha-Yathra. Aznap nem osztottunk, hanem segitettünk az itteni bhaktáknak. Délbe a program előtt még kimentünk egy páran egy kis ’ülős’ harinámra, melette pedig meghivókat osztottunk a délutáni fesztiválra. Nagyon jól sikerült a harinám, sokan érdeklődtek, sőt volt egy újságiro is aki épp Oslo hangulatáról ir cikket, és sok képet szeretne a cik mellé, úgyhogy csinált egy csomó fotót rólunk. Észre sem vettük hogy telik az idő, annyira lelkes volt mindenki. Mire észbe kaptunk már 2.óra volt. 4.kor kezdődött a fesztivál. A helyszinen már sorakoztak a bhakták, szerencsénkre MahaVisnu Maharaja is eljött. Nem akarok túl sokat szövegelni, mivel csináltam egy pár képet és videót, beszéljenek helyettem a felvételek.

Utcai Harcosok Klubja 2. A Viking

Vele is Jönköpingbe találkoztam. Egyedi a stilus.Külön ajánlom ezt a videot Ricsinek, imádni fogja. Sajnos rosszul vettem fel, de érdemes élére állitani a monitort...

Utcai Harcosok Klubja

Hare Krisna!

Arra gondoltam inditok egy kis rovatot a blogon belül. A neve Utcai Harcosok Klubja.

Az utca egy olyan hely ahol mindig történik valami, ahol mindenkinek jut hely, és ahol mindenki érvényesülni akar valahogyan. És persze vannak állandó lakói, a hot - dog árus, a fagyis, a koldus, a szendvicsember, a különféle szervezetek aktivistái(Greenpeace,Amnesti...stb), a hétköznapi járókelők, a turisták, a helyi vagányok, az csendes őrültek, a hangos őrültek, a rend őrei, a deszkás srácok, a parkolóőrök, a Krisnás könyvosztók(persze), és az elmaradhatatlan utcazenészek.Ez a rovat róluk fog szólni.

Minden második nap felteszek egy videot egy utcazenészről vagy egy csapatról. Velük mind sankirtanon találkoztam. Szerintem vannak köztük igazi tehetségek. Várom a kommentjeiteket hogy mi a véleményetek róluk. Lehet szavazni rájuk, és a legtöbb szavazatot kapó felkerül a youtube-ra, és megigérem hogyha legközelebb találkozom vele(vagy velük) akkor kap tőlem egy BHagavad Gitat a nyertes. Ugyhogy hajrá!

Akkor induljon a Skandináv utcazenész MEGASZTÁR!

Az első felépő egy csapat. Velük Jönköpingbe találkoztam. A város vezetése kitalálta hogy úgy segit a munkanélküli fiatalokon, hogy engedélyezi nekik az utcán való felépést bármilyen produkcióval, és persze gyűjthetnek pénzt vele. Na ők egy ilyen kis csapat, volt még belőlük több is(a többiek később) de gondoltam nyitásnak jók lesznek. Nekem személyszerint a kedvenceim.

Jó szórakozást!

Vrindavana das

Ez az egyik kedvenc történetem északról. Nem most történt hanem 2 vagy három éve. Épp Dániába osztottunk egy kisvárosban. Én egy utcasarkon álltam a többiek a sétálón próbálkoztak. Elég gyengén ment, csak szaladtak az emberek ide - oda, én meg csak forogtam közöttük mint a bolond.Kicsit el is vette a kedvem a sikertelenség, és csak amolyan zombi modjára támolyogtam egyik embertől a másikig, várva hogy történjen valami lelkesitő. Épp egy emberről fordultam le amikor megláttam velem szembe két idősebb hajléktalant, amint felém tartottak. Na mondom ezeket én ugyan meg nem állitom, hagy mennjenek csak szépen el melettem, aztán kész. Próbáltam úgy csinálni mintha észre sem venném őket, szépen el is mentek mellettem, de az egyik hirtelen megfordult, rámnézett, majd odajött és egész közel hajolt hozzám, az arcunk majdnem teljesen összeért. A tag bűzlött a szesztől meg a tisztálkodás hiányától, nagy bozontos szakálla volt és elszánt izzó szemei. Igy néztünk farkasszemet egy  pár századmásodpercig. Már felkészültem hogy, lehet itt most meg kell védenem magam. És akkor azt mondta bele az arcomba: JAY SRI KRISNA CAITANYA PRABHU NITYANANDA SRI ADVAITA GADADHARA SRIVASADI GOURA BHAKTA VRINDA!

Majdnem hanyatestem meglepetésemben. - ÉN EGY PRABHUPADA TANITVÁNY VAGYOK!Mondta még befejezésül majd sarkonfordult és faképnél hagyott. Hirtelen sok minden átfutott az agyamon, például hogy hogyan jutott el idáig, meddig volt bhakta, mi volt a szolgálata, találkozott e Srila Prabhupadaval, és utóljára, valami sérelem miatt hagyta e el a mozgalmat. De hirtelen csak ennyit tudtam utánakiáltani: - Mi a neve Uram?

- VRINDAVANA! - kiáltotta, majd a magasba emelte a kezeit és arcán egy nagy és őszinte mosolyal hangosan kiabálta hogy: JAY PRABHUPADA!JAY PRABHUPADA!

Majd eltünt a tömegben...

Megértettem hogy nem okolja a mozgalmunkat, és azt is hogy soha nem tudhatjuk az Úr kin keresztül fog lelkesiteni bennünket. Aznap az egyik legjobb napom volt azon a maratonon.Goura bhakta vrinda kee jay!

Skandinávia

Hare Krisna minden kedves blogolvasónak!

Biztos észrevettétek hogy egy kicsit megváltozott a blog cime. Hát az a helyzet hogy románia utazásunk végeztével, egészen más vizekre sodort minket a Legfelsőbb akarata, ugyhogy most éppen skandináviában szolgáljuk az Úr Caitanya misszióját, és mivel mostanában innen fogok irogatni, gondoltam furcsa lenne a román cim.(bocsásanak meg érte a román testvérek)!

Szóval a kaland az mindenhol kaland, itt svédországba pedig van belőle bőven. 2004 decemberében voltam először itt, és azóta is minden évben visszakeveredek valahogy ide. Nem egy könnyű hely. Az északi emberek hihetetlen módon ateisták. Az egyetlen amiben hisznek az saját maguk, az emberi intelligencia és leleményesség, és a szorgos kemény munka. Kicsit olyan nekem az egész hely mintha a kommunizmust összekeverték volna a kapitalizmussal. Szóval furcsa egy hely, furcsa egy nép. Nagy szükség van itt a  bhakták munkájára. De nem akarlak untatni benneteket holmi világi dolgokkal inkább merüljünk el a sankirtan történetek nektárjába.

Igen és még egy dolog! Aki esetleg hiányolná a romániai kalkandjainkat, azoknak azt üzenem ne aggódjatok lesz folytatás!

Pofon bukerestnek...2.rész

Hare Krishna!

Sankirtan

Először a jól bevált blockokkal kezdtük. Több kevesebb sikerrel. Peti első nap 4 Gitát osztott ki, meg Lokabhandu prabhunak is jól ment. De azért elég tesztesek a lakók. Ami a legfeltünöbb volt hogy nagyon félnek az emberek, kérdeztük Évát hogy miért is van ez, s mondta hogy itt nagyon gyakoriak a betörések és az emberek óvatosak. A másik dolog meg az hogy a Caucescu által létrehozott Secu  rémtettei is rajtahagyták a nyomot az átlagemberek hangulatán. Volt sok lépcsőház ahonnan egyszerűen kizavartak minket, hiába magyaráztuk hogy szerzetesek vagyunk. Persze hozzá kell tenni hogy a nyelvi akadályok is nagyban közrejátszottak ezekben a helyzetekben.

A legkomolyabb kalanduk Petivel az volt mikor egy ember nem is akart minket kiengedni a blockból, hanem összecsőditette a lakókat, és szólt az egyiknek hogy hivja a rendőrséget, aztán meg beált a liftajtó elé, igy eltorlaszolva a leggyorsabb és legkézenfekvőbb menekülési útvonalat.Na gondoltam én biztos nem fogok most órákat ülni a rendörségen csak hogy pár óra magyarázkodás után kiderüljön hogy teljesen fölöslegesen vittek be.Magyarul hálistenek nem tudtak a lakók, úgyhogy szóltam Petinek hogy fussunk lefelé a lépcsőn (6.emelet). Felkaptam a húzókocsimat aztán uzsgyi lefelé. Szerencsére üldözöink már mind kivénhedt öregemberek voltak úgyhogy nem tudták tartani az iramot. Kiszaladtunk a blocból és berohantunk egy négyemeletesbe. Kifújtuk magunkat aztán nevettünk egy jót.Eszembe jutottak Guru Maharaja szavai aki azt mondta egyszer hogy a sankirtan egy nagy kaland. Hát tényleg az.

A többi nap a belvárosba osztottunk a piazza Uniirin. Ez az egyik legforgalmassabb hely bukarestbe. Van itt egy nagy metró csomópont is, meg innen indul a sugárút a Parlamentig. Sok érdekes emberrel találkoztunk, meg sok érdeklődővel is. A metró pedig igazi meglepetés volt. Nagyon tiszta és rendezett. A kocsik külseje pedig tele van fújva szines graffitikel. Jól néznek ki:) Az utca elég sodró lendületű volt, mint bármelyik nagyvárosban. Ugyanaz a rohanás. Nehéz volt megállitani az embereket, de próbálkoztunk több kevesebb sikerel, és mindig akadt egy két jó fej akiket igazából érdekelt a Krisna - tudat. Ami nehezités volt hogy tele van az utca árusokkal (zokni, hóvirág a favorit) és az eladási technikájuk nem épp a legkifinomultabb. Ezt úgy kell érteni hogy folyamatosan óbégatnak és kiabálnak, valami hihetetlenül figyelemfelkeltő hangon. Egy idő után az agyadra mennek, és ráadásul annyira berögzül az elmébe hogy, a mai napig ha Petivel meglátunk egy utcai árust valahol (akár idehaza is), autómatikusan rákezdünk hogy, "Jocsíí - Jocsííííí" mert valahogy igy hangzik az énekük.

Este fáradtan metróztunk be a Titánba(ez a szektor neve ahol Éváék laknak) és gyorsan nyugovóra tértünk a tizemeletesek tövében horgonyzó lakókocsinkba. Nyugodt estéink voltak, csak a kóbor kutyák ugatására ridtunk fel néha. Folyt. Köv.

Pofon Bukarestnek...

Hare Krishna!

Vasárnap reggel elhagytuk bukarestet. Másfél hétig voltunk a fővárosba, ennyi idő elég kevés volt ahoz hogy igazán feltérképezzük a várost, és az emberek befogadóképességét a Krishna-tudatra, de az időhiányhoz képest szerintem lelkesitő az eredmény.Hát nézzük mi tőrtént velünk ez idő alatt:

Megérkezés

Hamarabb terveztük a megérkezést, de sajnos bukarestbe itéletidő tombolt, olyan több napos hóvihar támadt a városra amilyent még az ott lakók is csak pár évtizede tapasztaltak ezelőtt. Mikor az emberek felkeltek reggel a kocsijukat szószerint teljesen betemette a vihar. Na de hát munkába menni kell, meg hát amugy is nehogy már pont én ne tudjam használni az autómat!- gondolták a jó öreg bukarestiek, és elkezdték lehányni a havat az autójukról.Ez még nem is lett volna baj, csak éppen nem volt nagyon hely hova szórni, úgyhogy mit lehet mit tenni egymás autójára lapátolták a havat. Rögtön érvényesült is az "Aki korán kell aranyat lel!" bölcsesség, ugyanis akik késő kelltek csak egy hatalmas hókupact találtak a járgányuk helyén.Aztán sokan meg az utakra meg a járdára szórták a havat, igy segitve a kedves gyalogosokat.A járdákon olyan sok hó volt, hogy egy hétig bokáig jártunk benne.Pedig akkor már nem esett semmi régóta. Szóval volt nagy káosz. Mi már csak a végére csatlakoztunk be, akkor már csak a nyomai voltak a viharnak, betemetett autók és a havas járdák képében.

Éva mataji

Éva mataji egy nagyon kedves mataji, még Nagyváradról ismerjük őt.Laksmipati prabhutól kapta az első könyvét, és az első benyomást a Krisna-tudatról. Szokták mondani hogy nagyon fontos hogy honnan kaptad a Krisna-tudatot, mert az meghatározza hogyan éled. Nahát neki nagyon jó helyről jött, mert egy igazi önzetlen, szolgálatkész, lelkes matajit ismerhettünk meg a személyében. Nagyon sokat segitett nekünk. A lánya bukarestben lakik, és van két kisgyermeke, ő meg épp akkor volt ott dajkálni az unokákat mikor mi megérkeztünk. Egy 10 emeletes bloc-ban laknak, és mivel kicsit féltünk hogy az autónkat feltörik leparkoltunk a bloc előtt, és metróval jártunk be osztani a belvárosba. Éva megigérte hogy figyel a kocsinkra, és ezen kivül még mindennap fözött ránk amig ott voltunk.Próbáltuk udvariasan viszautasitani, hisz nem azért jöttünk hogy másokon lógjunk, de azt mondta hogy úgyérzi Krisna nem hiába küldött minket pont akkor amikor ő is itt van, és ennyivel szeretne szolgálni minket, úgysincs sok lehetősége társulni bhaktákkal. Mint már máskor is utunk során, ezt a kedves gesztust nem tudtuk visszautasitani. Aztán persze közben azon gondolkoztunk hogyan tudjuk majd ezt viszonozni. A reggelik igazi feast-ek voltak, mindig volt süti is(itt csak tésztának hivják a süteményt,a tésztát pedig laskának) amik igazán mennyeire sikerültek.

Bukarest (Bucureşti)

A legenda szerint Bukarestet egy Bucur nevű pásztor alapította, bár sokkal valószínűbb, hogyÖreg Mircse havasalföldi fejedelem rakta le az alapjait a törökök elleni egyik sikeres csatája után. Bukarest román nevének (Bucureşti) elemei a román "bucurie" (boldogság) és "-esti" (településnév-képző, az -escu többesszáma) szavak.

Hivatalos dokumentumok először 1459. szeptember 20-án említik, nevezetesen egy Vlad Ţepes fejedelem által aláírt dokumentum erősít meg javaiban egy bukaresti gazdát.

Mircea Ciobanu megrendelésére 1558 és 1559 között újjáépült a Curtea Veche (Régi Fejedelmi Udvar) és megépült a Biserica Domnească (Fejedelmi Templom), Bukarest első jelentősebb építményei. Mindkettő számottevően megrongálódott a XVII.-XVIII. századi törökjárások, földrengések, tűzvészek során; az udvar romjaiban jelenleg múzeum működik, a templomot többször újjáépítették és jelenleg a város legrégebbi épületeként tartják számon.

Fővárosként először 1659-ben említik, Gheorghe Ghica uralkodása alatt, ekkor kezdődik a város igazi fejlődése. Megjelentek az első kövezett utak (1661), megalapították az első felsőoktatási intézményt, az Academia Domnească-t (Fejedelmi Iskola, 1694) és felépült aMogoşoaia-palota (1698), ahol ma a Brâncoveanu-múzeum található.

Mihai Cantacuzino támogatásával 1704-ben megépült a Colţea kórház. Rövid időn belül Bukarestet is ellepik a mesterek, létrejönnek az első céhek. Míg 1798-ban még csak 30 030 lakost számláltak, 1831-ben ez a szám megduplázódott. Megjelennek az első közérdekű építmények, mint a Nemzeti Színház és a Cişmigiu Park.

Miután 1916 augusztusában Románia hadat üzent a központi hatalmaknak, az osztrák-magyar és német csapatok december 6-án elfoglalják Bukarestet. 1918 tavaszán Románia különbékét kér, és köt. A II. világháborúban a város nem került ostrom alá, így kevesebbet szenvedett, a szovjet csapatok a román átállás miatt ellenállás nélkül szállhatták meg.

1956 novemberében a diákok kommunizmus-ellenes megmozdulásokat szerveztek, de a katonaság leverte és megtorolta az akciót. 1989 decemberében a forradalom végigsöpört Románián, és a bukarestiek megdöntötték Ceauşescu diktatúráját.

Építkezések N. Ceauşescu diktatúrája idején

A hírhedt román diktátor szívügyének tekintette a főváros arculatának átformálását. Bukarest belvárosának ötszáz hektárját eldózeroltatta (az emberiség történelmében feljegyzett legnagyobb méretű, békeidő-beli városrombolás), hogy helyébe észak-koreai mintára a rendszerének kedves szocialista realista stílusúnak nevezett, de valójában neoklasszicista új városközpontot építsen.

A város közepén mesterséges dombon épült fel a gigantikus Köztársasági Palota, más elnevezéssel a Nép Háza (Casa Poporului) jelenleg a Parlament Palotája, melyet Ceauşescu saját rezidenciájának szánt. Jelenleg ez az épület ad otthont a Képviselőháznak, a Szenátusnak és az Alkotmánybíróságnak. Az épületet a Guiness rekordok könyve is jegyzi: ez a világon a második legnagyobb épület, a Pentagon után, 330.000 m2 alapterületű. A palotától a párizsi Champs-Élysées-nél is szélesebb sugárút (Victoria Socialismului, jelenleg Bulevardul Unirii) indul keleti irányba, az ennek mentén felhúzott panelekbe a pártállami elit költözhetett.

A forradalom kitörése miatt számos grandomán épület-kezdemény befejezetlenül maradt és jelenleg is üresen áll (Nemzeti Könyvtár, Ifjúsági Ház, Szocializmus Múzeuma / Rádió Ház, piac-komplexumok stb).

A Kutyák Királya

Hare Krishna!

Bukarestből jelentkezem. Érdekes hely. Képzeljétek el Új-Delhit, Rómát, Budapestet, meg Moszkvát összemixelve. Na ez Bukarest.Legalábbis nekem igy pár nap ittlét után ez a tapasztalatom. Mivel ahoz túl nagy a város hogy egyszerre bemutassam, meg hát mi magunk is alig láttunk belőle valamit, ezért mindig csak egy egy részt fogok kiemelni a város jellegzetességeiből.

Kezdjük azzal amivel biztos ti is rögtön szembesülnétek ha erre járnátok, ezek pedig bukarest kóbor kutyái. Mindenfelé van belélük egy csomó. Ott vannak a lépcsőházakba, az utcákon, elkisérnek a supermarketbe menet(és persze hazafelé is), a piacokon, a tereken, egyszóval mindenhol.Ha jártál már indiában tudod miről beszélek,csak ezek annyival másabbak keleti fajtársaiknál(akik csak hevernek a porban), hogy sokkal többen vannak és sokkal erősebbek meg agresszivabbak.Persze vannak köztük olyan igazi jámborak is.

Sokan etetik őket, sőt minden eggyes lépcsőháznak van 2-3 sajátbejáratú kutyusa.Amelyik kutyának biléta van a fülébe az azt jelzi hogy a városgondozás befogta, beoltotta és ivartalanitotta.Ezek többnyire ártalmatlanok.Ime egy példány közülük:

Persze aztán vannak olyanok is akik falkában járják az utcákat.Ezek azért már veszélyesebbek.Halottam egy történetet, hogy egyszer egy japán turista le akart fotózni egy ilyen hordát, erre azok meg nem felfalták szegényt.

Csak hogy ne gondoljátok hogy túlzok ime a falka(ma délután kaptam őket lencsvégre):

Erről a videóról egy régi blues szám jutott az eszembe aminek igy szól a refrénje:"Le kell menni kutyába...Légy a kutyák királya...Ne királyok kutyája..."

A bukaresti ebek azt hiszem megvalósitották ezt a bölcsességet.

Családi program

Hare Krisna!

Sepsiszentgyörgyön találkoztam egy nagyon kedves családdal.Éppen tizeseztem mikor rájuk akadtam.Robi és Csillla, na meg Edina, mert hogy igy hivják őket, vendégszeretetükkel és őszinteségükkel igazán belopták magukat a szivünkbe.Csilla pont listát irt Robinak, hogy mit is szeretne  tőle kapni ajándékba szülinapjára, és a lista pont a Bhagavad-Gitaval kezdődött.

Na erre rá pár nappal az Úr, pont arra vezetett engem, én meg bekopogtam az ajtójukon és egy laza mozdulattal(mit sem sejtve az előzményekről)a kezébe nyomtam a hőn áhitott ajándékot.

Na tessék!Srila Prabhupada megmondta:"A véletlen szó csak az ostobák szótárába létezik" nem a bhaktákéban...:)

Szóval nagyon örültek a könyvnek meg a szolgájának is.Behivtak,leültettek,megitattak és majdnem egy órát beszélgettünk.Nagyon sok minden érdekelte őket, és végül úgy búcsúztunk el, hogy megkértek minket másnap menjünk fel és tartsunk egy kis programot, elhivják a barátaikat is.Megegyeztünk hogy ők adják a helyet mi pedig főzünk valamit.

Igy is lett.Zöldborsós sajtos sabji volt Jasmin rizzsel, dhal meg limonádé.És még Csilla készült egy kis meglepetéssel, egy nagyon finom Ortodox édességgel,aminek a receptjét meg is szereztem.Nagyon izlett mindenkinek a prasadam.A barátaik pedig Jani és Réka.Jani volt idegenlégiós,harcolta afrikában, meg afganisztánban is,egyébként lovakat tartanak Rékával,igazán jófejek voltak.De a legjobb fej a Robiék kislánya Edina, hihetetlen stilusa van gyakran megnevetettet minket. Majdnem éjjel fél eggyig tartott a beszélgetés, igy volt alkalmunk jobban megismerni a vendéglátoinkat, meg nekik is a mi kultúránkat.Persze volt bhajan is hisz anélkül nincs program.Mindenki nagyon élvezte az estét.Aztán mikor indultunk volna Robiék kérték hogy ugyan már ne aludjunk a kocsiba, van itt hely náluk elég...olyan szépen kérték és annyira hálásak voltak nekünk a program miatt(mi meg nekik mindenért), hogyan is utasithattuk volna vissza!?

Másnap együtt reggeliztünk, utána Robiéknak el kellett meniük egy órára,mi meg addig megnéztünk Edinával egy pár részt a Little Krishna cimű rajzfilmből.Nagyon tetszett neki:)

Csilla egyébként ayurvédát tanul,Robi pedig edzéseket tart.A stilus MMA(Mixed Marsial Arts).Ez egy olyan harcművészet ami több stilusból épitkezik,van benne pl. földharc is, és mellesleg elég kemény vonal.Robi meghivott minket egy edzésre hogy tartsunk programot a tanitványainak.Boldogan tettünk eleget a meghivásnak.

De ez már egy következő bejegyzés lesz...

Sankirtana yajna KI.....JAY!

Az "Öreg székely"meg a kommunisták

Hare Krisna!

Ezt a bejegyzést Bordás András bácsinak ajánlom.Ő egy népi fafaragó akivel nemrég találkoztam egy tizemeletesben.Behivott a lakásába és megmutatta az életművét.Nagyon szép dolgokat készit.Ott volt a Székelykapu,a faragott,mintás székek,a vázák amik egy darab fából vannak esztergálva,és ráadásul még egy fakarika is van körülüttük.Kedvencemeim azok a falitálak voltak amiknek az egyik oldalára erdély vagy épp sepsiszentgyörgy cimere volt faragva,a hátoldalukba meg az volt belevésve hogy:"Faragta Bordás András.Sepsiszentgyörgy.Halál a kommunizmusra!":)   Megkérdeztem miért 'szereti' ennyire a kommunistákat.Elmesélte hogy a szülei kulákok voltak,megvolt mindenük,föld,állatok...stb.,és mikor jött a kommunizmus elvettek tölük mindent,szószerint földönfutók lettek,elkellett menniük napszámosnak,és bizony gyakran éheztek is.Ez annyira mély nyomot hagyott benne,hogy azóta igy fejezi ki tiltakozását ezen eszme ellen.

Megmutatta még a fiatalkori képét amia falon fügött.Meg a az apukájáét.Az édesapja katonatiszt volt,harcolt mindkét világháborúban.András bácsi meg is jegyezte:"Azok voltak ám az emberek,nem mi!"

Végül vásárolt tölem egy Daso smit,én meg kértem had fotózzam le a müveit.Mondtam neki hogy szeretném felrakni az internetre.Erre nagyon belelkesedett.De aztán el is komorodott,Sajnos én nem tudom ott megnézni őket-mondta.Aztán eszébejutott hogy a fiának van netje és majd őt megkéri hogy nézzen utána.Megadtam neki a blog cimét,és megegyeztünk hogy ha tényleg fent lesznek a neten a művei farag nekem egy tálat ha legközelebb jövök.És még megkért hogy irjam oda a képéhez hogy az Öreg Sz székely.

Hát ime:

src="http://i927.photobucket.com/albums/ad112/zsakmany/100_7672.jpg" border="0" alt="Photobucket">

Buna Ziua!

Egy kis román nyelvlecke,műkedvelőknek!

Soha nem tudhatod hová sodor az élet!:)

Sepsiszentgyörgy(Sfântu Gheorghe)

Sepsiszentgyörgy (románul Sfântu Gheorghe, erdélyi szász nyelven Gergen) városRomániában Kovászna megyében. Háromszék legjelentősebb városa egyben székvárosa,1876 és 1918 között Háromszék vármegye, 1968-óta Kovászna megye székhelye. 1880-ban Szemerját csatolták hozzá, ma Kilyén, Szotyor és Sugásfürdő is ide tartozik. 2002-ben 61 512 lakosából 46 121 magyar (74,9%) és 14 131 (22,9%) román volt.

Sri Sri Gaura-Nitai ki!Jay!

Ma reggel elhagytuk Marosvásárhelyet,és elindultunk Sepsiszentgyörgyre.Marosvásárhely jó kis város.Sok kedves emberrel találkoztunk,gyűjtöttünk cimeket,azt hiszem sikeresen lehetne itt prédikálni,bár igaz hogy bárhol máshol is.Épp tegnap este beszélgettünk Péterrel(egy jó pohár SiddhaMuni féle recept alapján készült forró tej melett) a prédikálásról,és ő nemes egyszerüséggel megfogalmazta a tattvát:"Mindenhol jó lehet prédikálni csak ott kell lennünk..."-Hát igen igazából ilyen egyszerű,bárhol ahol vannak bhakták megy a prédikálás,a kérdés csak az hol vagyunk,de lehetnek a bhakták bárhol,mindenhol csak prédikálnak.

Sankirtan.

Tegnap kemény napom volt.Előző nap este ismét nem müködött a fűtés.Az aksi valahogy nem kapott töltést,és kiderült hogy már vagy két napja töltés nélkül ment.Aztán ez persze jól leszivta szegényt,és már nemn is tudta beinditani a fűtőmotort.Mit volt mit tenni,este 9kor már hiába is keresnél szerelőt,begyújtottuk a gázrózsákat,raktunk rá vaslapokat,jól felöltöztünk,meg betakaróztunk,de azért reggelre igy is dideregve ébredtünk.Egy szerencsénk volt hogy a Mol kútnál ahol már vagy egy hete parkoltunk,volt meleg viz a mosdoba,és igy legalább a fürdés nem igényelt plusz lemondást.Reggeli,aztán pedig keresni kellett egy villamosági szerelőt.Krisna kegyéből gyorsan ráakadtunk egyre.Valami relé ment tönkre benne azért nem töltötte az aksit.Kicserélni nem tudta,azt mondta nincs ilyen tartozéka,de valahogyan ideiglenesen használhatóvá tette,azt tanácsolta útközbe keressünk meg egy márkaszervizt.ok.Ez megvolt elindultunk osztani.Kiraktuk Petit a sétálón,mi meg Lokával be az emeletesbe.Azaz hogy én még a kocsiba maradtam,mert volt egy pár köröm,mire befejeztem őket hirtelen rámszakadt a fáradtság.Nem volt fejem,gondoltam igy nem mehetek az emberek közé,úgyhogy ledőltem egy 10percre.A tiz percből egy észrevétlen egy órácska kerekedett,na mondom ez hiányzott hogy még osztani sem tudok eleget.Na de mindegy vágjunk bele!Lesz ami lesz.Elkezdtem osztani,nagyon nehéz volt,valahogy az emberek nem akarták venni a lapot(vagy inkább én nem),Kiment egy pár Iso,de semmi nagy dolog nem történt.Kezdtem egyre fusztráltabbá válni.Na látod te hülye-mondtam magamnak-ha tegnap időben feküdtél volna le,ha nem ettél volna annyit,ha nem hülyéskedtél volna feleslegesern Petivel,most már be lennének fejezve a köreid,meg nem lennél hulla fáradt.Meg amúgy is egy igazi szerencsétlen vagy,mit gondolsz eltudsz adni ilyen hozzáállással akár csak egy könyvet is!?hahaha...legjobb ha abbahagyod mára,menj vissza az autóhoz,fűts jól be,aludd ki magad aztán holnap majd újult erővel folytatod-Elme úr megint nagyon logikusan érvelt,csak egy valamire nem számitott.Pont aznap reggel hallgatunk egy maratoni beszélgetést ami Sivarama maharaja és Mahaprabhu prabhu között hangzott el.Mahaprabhu egy nagyon régi sankirtanos bhakta,és Guru Maharaj azt mondta neki hogy csak csinálja tovább,és egy szer csak eljön a pillanat amikor bekopog egy ajtón,és az Úr Caitanya fogja kinyitni,és ott fog állni vele szemtől szembe.Na mondom ez az!Ezt akarom én is!A felsőlélek engedte hogy emlékezzem erre,és igy tudtam folytatni a dolgot.Csak csináld...csináld...csináld!Hát csináltam.És erre mit ad Krsna?!Két emelettel lejebb ajtót nyit egy ember,és megveszi a Mahabaratot,az első éneket,meg a Maha Gitát.Innen már nincs megállás...hirtelen könnyebbé válik a húzókocsi,meg a sziv is.Jönnek a pozitiv gondolatok,milyen jó is ez itt vannak a könyvek,Krisna murti formái,mi meg csak hurcolászuk őket jobbra balra,ahogy ők akarják.És még ha egész nap nem is adunk el semmit csak cippeljük őket fel alá,akkor is szolgálatot végzünk nekik.Csodálatos!Persze azért jobb mindenkinek ha minnél előbb megtalálják a gazdájukat.Szóval belelkesedtem.És a következő háztömbbe még megvettek két román Gitát meg egy magyart.Aztán vége.Idő van.Fel kell szedni a többieket.Ilyenkor nagyon nem szeretem abbahagyni a sankirtant.De hát gondolni kell másokra is meg a holnapi nap sem úszhat el emiatt.Úgyhogy megadtam magam.

Este jó meleg autóban tértünk nyugovóra a hotel MOLnál!

Ez pedig egy kis üzenet az összes kedves Marosvásárhelyi lélekenk:

Sankirtana Yajna ki!

Marosvásárhely 2.nap.

Ezen a vidéken már az őskorban is volt emberi település, ami a Maros közelségének, illetve a dombokon kiterjedő hatalmas cserfa- és bükkerdőknek köszönhető. Az első település, amelyet ténylegesen a mai Marosvásárhely elődjének tekinthetünk, a 11. században alakult ki. Az 1323-ból származó első írásos említése Novum Forum Siculorumnak nevezi a várost. A15. század első felében Marosvásárhely még mezőváros volt és Marosszéknek volt alárendelve. Viszont idővel mind önállóbb lett, és egyre több kiváltságot kapott az uralkodóktól. Az első birói kiváltságot Mátyás király ajándékozta a városnak 1470-ben, majd ezt 1482-ben egy vásáros kiváltság is követte. Báthory István fejedelemtől Izabella királynéigmég számos kiváltságot kapott, míg végül megkapta a szabad mezővárosi rangot. 1601-ben a15 éves háború nyomán a császári zsoldosok Basta György vezetésével felégették várost. A város felégetése után megnőtt az igény egy falakkal körülvett vár építésére, ezért ennek az építésének neki is kezdtek, ekkor kapta meg Marosvásárhely a szabad királyi város rangot. A városi élet csak a 18. század során kezdett kibontakozni, de igazi lendületet a 19. századvégén, illetve a 20. század elején Bernády György polgármesteri mandátuma alatt vett.

Végre kezd enyhülni az idő.Ma reggel már nem kellett a faggyal birkóznunk.Nyugodt sadhana,olvasás.Reggelire tejfölös dhal volt rizsel.Ismét nagyon jó lett.Azt hiszem Péter komolyabban kezd belejönni,és nem csak ebbe.Folyamatosan barkácsol valamit az autón.Most például csinált egy nagyon jó kis száritót a ghamsáinknak,meg a ruháknak.A zuhanyzóba fúrt lyukakat,belecsavart valamilyen kampókat,kötél rá,aztán kész is a maszek IkEás zuhanyzó.

Sankirtan

Szombat volt ismét üzleteztünk,több kevesebb sikerrel.Nem szeretem a hétvégéget,se itt,se magyarországon,sehol a világon.Sokkal nehezebb ilyenkor bánni az emberekkel,mindenki csak élvezni akar az egész hetes robot levezetéseképpen,és általában nem szeretik ha valaki megzavarja őket ebben.De azért próbálkoztam.5 órakkor bezárt minden,kihalt az utca is,úgyhogy bevettük magunkat a 10 emeletes blocokba.Igen Bloc.Merthogy románul igy hivják a jó öreg szoci emeletesházakat.(Na hát a blocok hangulata egy külön történet,de erről is majd késöbb irok bővebben.)A többiek elindultak,én még a kocsiba maradtam mert volt egy kis találkozóm azzal a fiúval aki a Bagavad Gitát vette tegnap,és aki Indiába készül.Beszélgettünk egy órát,érdekes ember.Keresi az útmutatást az életében...úgy gondolja Indiában meg fogja találni.Uticélja Goa.Mondtam neki hogy Bombayben mindenképp menjen el a központunkba és kérjen egy kis segitséget az ottani bhaktáktól,hogy mégis mire kell odafigyeljen az utazás alatt.Persze titkon azt remélem hogy az útmutatásért sem kell majd tovább utaznia hanem ott ragad a templomban:)De ezt nem árultam el neki.Meséltem neki Új Vraja-dhamaról is,hogy igazából nem is muszály indiába mennie,mert az univerzum legszentebb helye Magyarországon is kezd megnyilvánulni teljességében,és hogy Srila Prabhupada azért hozott létre központokat az egész világon,hogy akik lelki útmutatásra vágynak akkor ezbárhol elérhető legyen számukra.Mondta hogy elfogadja,de mivel neki megvan a lehetősége hogy indiába repüljön,talán ez sem véletlen.Talán nem az.

És ami a legérdekesebb emberünknek az a családneve hogy Talán.Sok szerencsét kivántam neki,és megbeszéltük hogy amint visszajön újra összefutunk.

Ezután még elmentem a blockokba.Jó volt.Vettek pár puha Bagavad Gitát,meg egy keményet is,de a legjobb élményem a Julika nénivel való találkozás volt.Sima fehér bejárati ajtó ,névtábla nélkül.Bekopogtam...Jövök..Jövök..hangzott a válasz magyarul.Eltelt pár másodperc de csak nem akart nyilni az ajtó.Aztán ugyanaz a hang szólalt meg de románul,és nem is értettem mit mond.Na szép gondoltam,most melyik Gitát adjam először a kezébe a románt vagy a magyart?Ebben a pillanatban kinyilt az ajtó.-Jó estét mit parancsol?Már ment is a magyar Gita,kézből kézbe.Kedves volt a nénike,mondta hogy ez könyv túl drága neki.Elővettem egy Úton Önmagunk Felét,s mondtam neki hogy ezt 10leiért oda tudom adni,ha másnem vegye meg azért mert szerzetes vagyok és ezzel segiti a misszionkat aminek egyik legfontosabb része hogy Istenről szóló könyveket nyomtatunk.Persze hogyne segitenék.Én magam szombatista vagyok,és nagyon tisztelem amit csinál,hisz fiatalkoromban én is jártam igy házról házra a mi kiadványainkal.-mondta belelkesülve és elkezdett kotorászni a pánztárcájában.-Csak a férjem haragszik érte ha ilyesmire adok pénzt.Ő is hisz,csak a maga módján.-védte kedvesen-De már csak a tévét nézi,az maradt neki.Ebben a pillanatban megjelent a férj,és elég morgós hangulatban kérdezte hogy ugyan mit vesz már a felesége.Na mondom az kell még hogy elrontsa  a biznizt((szigoróan spitituálisról van szó persze:)-Mit vennék hát ezt a szép könyvet!Majd olvasok fel neked belöle.(Ja igen azt elfelejtettem megemliteni hogy a papa csak románul beszélt)Ezzel le is volt szerelve az öreg.Mindenki jól járt,a családi béke is megmaradt.Hare Krisna!Julika néni meg biztositott róla hogy imádkozni fog hogy a missziónk sikerrel járjon.Nagyon őszinte volt.Adtam még neki ajándékba egy Daso smit,meg készitettem róla egy fotót.

És végre a kabát is megtalálta gazdáját!Pont debrecenbe osztottunk,és az egyik kedves családtól kaptam egy kabátot.Mondták hogy ha megyek romániába,adjam oda valami szegényembernek.Sokáig hurcoltuk magunkal,de valahogy mindig nálunkmaradt.Na de végre megvan a tulajdonosa:

Sankirtana Yajna ki!Jay!

Marosvásárhely(Târgu Mureş)

Hare Krisna.Hát akkor vágjunk a közepébe.

Aszékelység fővárosa, művelődési, ipari, kereskedelmi, közlekedési, oktatási és szellemiközpontja. Az egykori Marosszék, Maros-Torda vármegye, majd a Magyar Autonóm Tartomány, ma pedig Maros megye székhelye. Lakosságát tekintve Románia tizenhatodik^[2],Erdély hatodik legnagyobb városa. A magyarok számát tekintve az első helyen állRomániában, megelőzve Kolozsvárt.

Két nappal ezelőtt érkeztünk meg Vásárhelyre.Szép város.Kb 140-150 ezren laknak itt,a magyar-román népességarány kb 50-50%.Mivel az utunk elég hosszú volt,már ránkesteledett mikora megérkeztünk és még nem tudtuk hol fogunk éjszakázni.Ez mindig egy teszt(a sok közül)hogy hol is tudjuk biztonságba tölteni az estét,úgyhogy mi sem zavarjunk senkit és minket se zavarjanak.Elöször befurikáztunk a belvárosba,terepszemlézni,hogy mégis hol kell majd helytálnunk holnap.Meglepetésünkre még elég sok ember sétálgatott a városban ahoz képest hogy már elmúlt kilenc óra.Megvolt a szemle,irány...merre is?Hát igen ilyenkor jön az hogy valamerre amerre a Felsőlélek vezet minket.Jelen esetben egy MOL(itt is van majdnem mindenhol nem csak otthon)benzinkút formájában nyilvánult meg a kegy.A kutas fiú nagyon segitőkész volt.Mondta hogy parkoljunk le a kút mögötti kis platzon,és még adott kölcsönbe egy vödröt is amibe a vizet fgtuk fel ami zuhanyzás és mosogatás közben folyik ki egy csövön a kocsi alatt.Igyhát leparkoltunk.Egy kis vacsora,müzli tejjel, rendrakás,aztán alvás.

Az éjszaka nyugodtan telt,szerencsére a fűtés is jól müködött.Fontos dolog hogy rendben legyen,mert itt erdélyben a napokban nagyon hidegek voltak.Csikszeredán például -35celsiust mértek,és az érkezésünk elött egy nappal még itt is -25 volt.

Aztán a meglepetés reggel várt minket.Befagyott a szenyvizcsövünk.,Nem tudtunk lezuhanyozni.Mit volt mit tenni befeküdtem a kocsi alá és locsoltam rá forró vizet,aztán meg egy fémdróttal ki kellett piszkálni a félig olvadt jégdarabokat a lefolyóból.Piszkos és hideg munka volt,de legalább eltünt a reggeli bágyadtság.

A prasadam főtt zöldség volt rizsel.Péter készitette.Ö most a csapat szakácsa.Még csak tanul fözni,de nagyon finomakat készitmár most is.Utazó sankirtanon nagyon fontos a munkamegosztás,mertugye egymásra vagyunk utalva,meg hát van is program elég bőven.Lokhabandhu pr. a mindenes,ez azt jelenti hogy nincs egy konkrét feledatköre hanem mindenbe besegit egy kicsit,én meg vezetek.Útitársaimról majd később irok bövebben.

Sankirtan.

Tervünk az volt hogy üzletezünk sötétedésig,aztán pedig elmegyünk emeletes házazni.Péter elkezdte az egyik oldalt,mi meg Lokabhanhu pr-val a másikat.Az első boltba egy román hölgy adakozott,kapott is egy ISOPANISADOT.Rögtön utána megállitottam egy fiút,mutattam neki a Gitát, de mondta hogy nagyon siet,szivesen megnézné de soha nem szokott késni sehonnan(irigyeltem is rendesen),és most sem szeretne,és amúgy is pár nap múlva utazik Indiába.Ezt az embert nem hagyhattam csak úgy elmenni.Mondta hogy ismer minket,járt már a pesti templomban és nagyon megérintette az ottani hangulat.Egyedül utazik Indiába,Bombayben kezd,majd körbeutazik Dél Indián.Azt mondta azért nem visz magával senkit mert úgyérzi egyedül kell mennie,és egyébként sem akar senkit húzni vonni maga után.A kezébe nyomtam a Bhagavad Gitát és mondtam neki hogy legalább ezt a könyvet vigye el.A legjobb utitárs.Főleg Indiába.Beleegyezett és megvásárolta.Volt még egy román hölgy aki vett egy Bg-át(románt természetesen),egy irodában találkoztam vele,és az asztala fölött volt egy nagyon vicces rajz.Gondoltam ezt meg is osztom veletek.

A pillanat mikor a százholdas pagony egyébként igen békés lakóinak,végleg elegük lett malackából...

Ezután még találkoztam egy yógás lányal aki vett egy Mahabharatot,meg egy szakácskönyvet.Ment még pár kisebb könyv is,jó kis nap volt,és nem csak nekem hanem a többieknek is.Este elmentünk még vásárolni,aztán várt minket a jó öreg benzinkútunk.

Sankirtan Yajna ki